A Menő Könyvek programja és májusi újdonságai

 

Egy év az hány hiba? Egy kilencedikes lány történetéből kiderül. Szeretettel várunk Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba című könyvének bemutatóján május 15-én 19 órakor a Magvető Caféban. A szerzővel Oláh Andrea beszélget, Csapody Ágota olvas fel részleteket, zenél Tim Atkins.

Májusban folytatódik az Ellenpontok-sorozatunk Mészöly Ágnes regényével. A Vágod? két barátnő története, akik közé egy váratlan esemény éket ver.

Hogyan kerülnek kapcsolatba a korosztállyal, és kiakadnak-e az olvasói véleményeken az Ellenpontok-sorozat szerzői? Kalapos Évával, Erdős Zsuzsával és Mészöly Ágnessel beszélgettünk, az interjú itt érhető el.

Ellen lehet-e állni egy vonzó, de túlságosan is gazdag fiúnak? A távolság relatív című könyvünkből kiderül. Egy korábbi sikerkönyvünk, a Szívességből szerelem szerzője, Kasie West ezúttal is egy könnyed, mégis elgondolkodtató, élvezetes és humoros regényt alkotott, középpontban Caymennel, aki humor és irónia mögé rejtőzik.

line

Mészöly Ágnes: Vágod? – Ellenpontok-sorozat 4.

Lara és Petra óvodás koruk óta a legjobb barátnők. Egyszerre kezdtek táncolni, ugyanazt a gimnáziumot választották, és ugyanabba a fiúba szerettek bele. Csakhogy Áron Lettivel kezd járni, az osztály legbalhésabb csajával, aki türkizkékre festi a haját és bakancsot hord. Egy véletlennek és Petrának köszönhetően Lettire terelődik a gyanú, hogy ellopta Petra méregdrágra fejhallgatóját, és Lara is falaz a barátnőjének. Mi a fontosabb, a barátságuk, vagy a szolidaritás valakivel, akit ki nem állhatnak?
A történetet a két főszereplő lány szempontjából olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik részbe és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink.
És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!

 

Várható megjelenés: 2018. május 30.
Terjedelem: 284 oldal
Méret: 129 mm x 197 mm x 20 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 2990 Ft
Sorozat: Ellenpontok
ISBN: 9789634034780

line

Kasie West: A távolság relatív

A tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák.
Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát.
Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.

 

Várható megjelenés: 2018. május 24.
Terjedelem: 304 oldal
Méret: 135 mm x 215 mm x 30 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 9789634034810
Fordító: Nánási Yvette

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?