Fitbit Versa néven új okosóra és Fitbit Ace néven gyerekeknek tervezett aktivitásmérő érkezik

A Fitbit Versa és Fitbit Ace mellett nők és kisgyermekes szülők számára izgalmas fejlesztéséket mutatott be a cég

Új okoseszközöket, köztük az első, gyerekeknek fejlesztett aktivitásmérőt, valamint új applikációt és új funkciókat jelentett be a mai napon a Fitbit. A Fitbit Versa™ a Fitbit legkönnyebb fém okosórája – úgy tervezték, hogy mindenki megtalálja benne a számára fontos funkciókat. A Fitbit Ace™ aktivitásmérő a gyerekeket szeretné szórakoztató módon a mozgás fontosságára motiválni és nevelni, valamint az egész családot arra inspirálni, hogy együtt alakítsák ki egészséges szokásaikat. A Fitbit Versa által is használt Fitbit OS 2.0-n hamarosan egy kifejezetten friss szülőknek fejlesztett applikáció is elérhető lesz, sőt a nők a ciklusukat is követni tudják majd a Fitbit applikációjának segítségével.

Fitbit Versa – Egy okosóra mindenkinek

A Fitbit Versa™, a Fitbit legújabb és egyben legkönnyebb fém okosórájának kényelmes kialakítása, új kijelzője, új kezelőfelülete és akár 4 napos üzemideje még egyszerűbbé teszi, hogy pontos és átfogó képet kapjunk egészségünkről és fittségünkről. Figyeli a pulzust, alvásfázisokat a hét minden napján, összegzi az edzések eredményeit, emlékeztetőjével mozgásra motivál és személyre szabott tanácsokkal lát el – nem csak az applikáción, hanem rögtön az eszközön! Az óra kijelzőjén különféle edzések is elérhetők, és elég csak rápillantani, hogy tudjuk, milyen gyakorlat következik. Ultravékony, anodizált alumínium tokja, lekerekített formája kényelmes viseletet nyújt éjjel-nappal, élénk, színes, akár 1000 nit fényerejű kijelzőjén pedig minden beérkező üzenet, naptárbejegyzés elérhető. Sőt, az Android felhasználók hamarosan rövid, előre rögzített szöveges üzenetet is tudnak majd róla küldeni egy érintéssel.

A Fitbit Versa okosóra 50 méterig vízálló, automatikusan felismeri és követi az edzésformákat, beleértve az úszást is, csatlakoztatott GPS technológiája pedig még pontosabb értékeket biztosít.

A Fitbit Coach applikációval az okosóra kijelzőjén személyre szabott gyakorlatokat érhetők el, Exercise módban pedig több mint 15 féle mozgásforma választható. Az órára pedig akár több mint 300 zeneszám is feltölthető, illletve Deezer applikáción keresztül sportolás közben Bluetooth fülhallgatóval – mint pl. a Fitbit Flyer™ – az órához kapcsolódva hallgathatunk zenét. Természetesen, ezek mellett a Fitbit Versa okosórán is elérhető minden közkedvelt Fitbit-funkció, a Fitbit App Gallery-ben pedig több mint 550 kiegészítő applikáció és óraszámlap közül lehet választani. Az egyik ilyen újítás például a New Parent app, amellyel a friss szülők az órán keresztül vezethetik, hogy mikor etették, mikor cserélték a pelenkát, milyen a baba kedve, és ezáltal egy egészséges napi rutin alakítható ki mind a kicsi, mind a szülő számára.

A Fitbit Versa könnyű kialakításával, egészség- és fitneszfunkcióival kiváló társ lesz a mindennapokban. Cserélhető pántjaival mindig az alkalomhoz és viseletünkhöz alakíthatjuk.

Egészségkövetés nőknek

A Fitbit az új okosórájával egyidőben bejelentette, hogy bővíti egészségkövetés funkcióját, és 2018 tavaszán elérhetővé teszi a menstruációs ciklus vezetését is a Fitbit applikációban. A Fitbit legutóbbi felmérése szerint ugyanis a nők 80 százaléka nincs tisztában azzal, hogy menstruációs ciklusuk hány fázisból áll, 70 százalékuk pedig nem tudja pontosan, hány napig tart átlagosan egy ciklusa.1 A Fitbit ezért az alábbiakban segít majd:

Egyszerűen feljegyezhetővé teszi a menstruációs ciklus adatait és a különféle megelőző tüneteket, mint fejfájás, görcsök, pattanások, amelyet akár az orvosnak is meg lehet mutatni szükség esetén.

Menstruációs ciklusunk alapadatainak megadásával napról napra követhető, épp a ciklus melyik fázisánál tart, és minél több adatot osztunk meg az applikációval, annál hasznosabb és pontosabb információkkal tud szolgálni testünkről. (2018 májusától ezek az adatok már a Fitbit Versa és Fitbit Ionic okosóra kijelzőjén is elérhetők.)

A Fitbit applikációban egy helyen láthatók az egészségre és fittségre vonatkozó adatok, mint a napi aktivitás, alvás és testsúly, így a menstruációt figyelembe véve hatékonyabban alakítható a napi aktivitás és alvásigény.

Period 101: Az applikáción keresztül elérhetők a Fitbit blogbejegyzései is, ahol hasznos információk, edukatív anyagok találhatók a menstruációs ciklusról és a női test működéséről.
Az appon keresztül közösségekbe is be lehet kapcsolódni, ahol különböző témákban cserélhetünk tapasztalatot többi nőtársunkkal.

Személyre szabott ismeretek és tanácsok: A Fitbit adatbázis növekedésével még több és pontosabb összefüggés fedezhető fel a női ciklus és az aktivitás, testsúly, alvásigény között, így a jövőben még több személyre szabott tanács érhető majd el.

Fitbit Ace – Segít, hogy a gyerekek szórakozva maradjanak aktívak

Az Világegészségügyi Szervezet (WHO) felmérései szerint a gyerekkori túlsúly egyre több gyermeket érint a világban2, a mozgáshiány, mozgásszegény életmód pedig már egyre fiatalabb korban jelentkezik. A Fitbit legújabb felmérése szerint a szülők egyetértenek azzal az állítással, hogy a mostani gyerekek kevesebbet mozognak, mint ők gyerekkorukban.3 Ezzel párhuzamosan, a szülők számára egyre fontosabbá válik gyermekük egészsége, fittsége, és keresik a lehetőségeket, hogy aktívabb, egészségesebb életre neveljék őket. A Fitbit gyerekeknek fejlesztett aktivitásmérőjével a mozgás megszerettetése mellett a szülőknek szeretne segítséget nyújtani.

A Fitbit első, gyerekeknek tervezett aktivitásmérője, a Fitbit Ace™ figyelemmel kíséri a gyerek napi mozgását, automatikusan méri a megtett lépésszámot, aktívan töltött perceket és az alvást. A WHO ajánlása alapján a 7-17 éves gyerekeknek napi 60 perc mozgás és 9-12 óra alvás ajánlott – az applikáció ezeket figyelembe véve értékeli ki az eredményeket. Különböző kihívások is kitűzhetők, mint megtett napi lépésszám vagy aktívperc-célok. Az Ace mozgásemlékeztetővel, motiváló, szórakoztató üzenetekkel ösztönöz a sportra, és az eredményekért cserébe jelvényeket is kapnak és gyűjthetnek a gyerekek. A hamarosan elérhető családi kihívásokkal pedig az egész családot megmozgathatja az új aktivitásmérő.

A Fitbit Ace 8 éves kortól ajánlott. A gyerekek adatainak védelme és a szülők tájékoztatása érdekében az applikáción belül az új Fitbit Family profilon keresztül követhető a gyermek aktivitása. A szülői nézetben a szülők saját telefonjukkal szinkronizálva figyelhetik a gyerek napi aktivitását, az adatok alakulását, és a hamarosan elérhető funkcióval elfogadhatják a barátok, családtagok partnerfelkéréseit is. A gyereknézetben pedig beállíthatjuk, hogy a gyerekek milyen adatokat lássanak az applikációban, sőt az okostelefont használó gyerekek biztosan nem fogják a szülő hívását elmulasztani, hiszen az aktivitásmérő karpánt finom rezgéssel jelzi azt a csuklójukon.
A Fitbit Ace aktivitásmérő két élénk – kék és lila – színben érhető el, akár 5 napos üzemideje, cseppálló kialakítása pedig lehetővé teszi, hogy a gyerekek éjjel-nappal viseljék, függetlenül attól, épp mit csinálnak.

Árak és elérhetőség
Fitbit Versa
Mától előrendelhető a Fitbit.com weboldalon 199,95 € ajánlott fogyasztói áron három színben: fekete, fekete alumínium tokkal; szürke, szürke alumínium tokkal; barack, rózsaarany alumínium tokkal. Kiegészítők 29,95 € – 99,95 € ajánlott fogyasztói áron elérhetők. A Fitbit Versa Special Edition verziók 229,95 € ajánlott fogyasztói áron előrendelhetők.
A Fitbit Versa májustól kapható lesz a hazai, kiemelt kiskereskedelmi partnereknél.

Fitbit Ace
A Fitbit Ace mától előrendelhető a Fitbit.com weboldalon 99,95 € ajánlott fogyasztói áron.
Az aktivitásmérő 2018 második negyedévében lesz elérhető a kiemelt kiskereskedelmi partnereknél.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?